Iskolakönyvtár

A csókai Vegyészeti-Élelmiszeripari Középiskola látogatása az MTA KOKI-ban

2013/02/15

Sokszor mondjuk, hogy nemzetközi hírű intézet vagyunk, ezért is jönnek hozzánk annyian, de azt azért mégsem mondhatjuk el magunkról, hogy a szépirodalomba is bekerültünk volna, amivel azok az ifjú látogatóink dicsekedhetnek, akik Csókáról érkeztek hozzánk. (Aki kíváncsi rá, honnan az a hírnév, olvassa el Móra Ferenc A csókai csata című rövid elbeszélését.)

Érettségi 2013

Gyárlátogatáson a gyógyszeripari technikusok

2013/05/30

A végzős gyógyszeripari technikusok tanáraik vezetésével meglátogatták a zentai Alltech-Serbia ipari létesítmény gyógyszergyártó részlegét. A gyár képviselői filmvetítéssel egybekötve ismertették a gyárban folyó termelést, amit ezután a diákok a termelőcsarnokokban is figyelemmel kísérhettek. A program befejezéseként a gyár szennyvíztisztító-részlegét tekintették meg a tanulók.

A “kis” gyógyszeripari technikusok érdekes, és egyben hasznos délelőttöt töltöttek el a vendéglátók körében.

4 2 utolsó nap az iskolában

Megérkezett a binokuláris mikroszkóp, amelyre kamera is csatlakoztatható.

2013/05/27

2013. május 27-én iskolánk egy új binokuláris mikroszkóppal gazdagodott a Magyar Nemzeti Tanács jóvoltából, amely biztosította az anyagi eszközöket a mikroszkóp beszerzésére.

A kétszemes betekintésű biológiai mikroszkóp egy 1,3 MP-es kamerával egybe van építve. A használata nagyon egyszerû, hiszen a látott képet azonnal rögzítheti is. A beépített kamera USB porton kapcsolódik a számítógéphez, melyre egyszerûen fel lehet telepíteni a szükséges szoftvert. Maximális nagyítása 1000-szeres.

Minőségirányítási rendszerünk megújító felülvizsgálata

2013/05/16

Iskolánkban 2007 óta működtetjük az ISO 9001 szabványnak megfelelő minőségirányítási rendszert, melyet immár másodszor újítunk meg. A felülvizsgálatot (auditálást) a CERTOP cég vezető auditora  Lele János irányította, s benne aktívan részt vettek iskolánk diákjai, dolgozói és vezetősége.

Tanulóink Szolnokon

2013/05/10

Huszonnegyedik alkalommal rendezték meg Szolnokon a Curie Kémia Emlékverseny döntőjét, melyen iskolánkat Bicskei Erzsébet tanárnő vezetésével Balassa Kinga és BalassaLilla másodikos valamint Kósa Árpád elsős környezetvédelmi technikus tanulóink képviselték. Diákjaink a zentai körzeti fordulón elért eredményeik alapján jutottak a döntőbe.

Ballagók tánca 2013

Tanulmányi kiránduláson a leendő gyógyszerészek

2013/05/06

A csókai Vegyészeti-élelmiszeripari  Középiskola diákjai  Budapesten jártak a Richter Gedeon  Vegyészeti Gyárban, melynek évszázados törekvése: az emberi életminőség javításának szolgálata.

Vendégünk volt Bogdán József papköltő

2013/04/24

Iskolánk  magyartanára Erdélyi Ilona minden évben meglepi diákjait legalább egy rendhagyó magyarórával. Az idén Bogdán József papköltőt látta vendégül, aki bemutatta A Kosztolányi család közelében c. könyvét, melyben a szerző közkinccsé teszi a Kosztolányi-hagyaték egy részét és az azzal kapcsolatos feltáró tevékenységét.

Oldalak

Feliratkozás Vegyészeti-élelmiszeripari Középiskola Csóka RSS csatornájára

Rólunk képekben

Kontakt:

tel/fax +381/230-71-056
info@hpscoka.edu.rs
23320 Čoka
Moša Pijade 28.