Iskolánkat tegnap óta dicsőségfal díszíti, melyen azon diákok képei kapnak helyet, akik valamiben jeleskedtek, legjobb tanulmányi eredményt értek el, vagy egyszer sem hiányoztak az első félévben. Ezzel a szép gesztussal szeretnénk tudatni velük, mennyire büszkék vagyunk rájuk.
Iskolánk tanulói ma résztvettek a Máriás Vilmos kémiaversenyen és a Fábri Géza biológiaversenyen Zentán, a Gimnázium szervezésében. Aleksandra Grujičin és Vesna Mihajlov harmadik helyezést értek el biológiából, Viakter Elizabett és Jaksa Martina pedig különdíjban részesültek. A kémiaversenyen pedig Serfőző Ákos és Báló Edina kaptak különdíjat.
Iskolánkban az új tanév kezdetén sor került az oktatási-nevelési munka minőségirányítási rendszer ellenőrzésére az ISO 9001: 2015 szabvány elóírásainak megfelelően. Az ellenőrzést Árokszálási Laura, a CERTOP képviselője vezette. A megbeszélésen Varga István, a minőség-ellenőrzés koordinátora, Bata József, iskolaigazgató, Zombori Eleonóra, az Iskolaszék elnöke és Monoki Elvira, titkár volt jelen. Megállapításra került, hogy a rendszer az előírt szabványnak megfelelően működik.
A Tisztább és zöldebb iskolákért Vajdaságban elnevezésű pályázaton iskolánk egynapos kirándulást nyert Karlócára. Környezetvédelmi technikusaink néhány tanár kíséretével június 5-én, kedden, kirándultak Karlócán, megtekintették a Stražilovo Nemzeti parkot, sétahajókáztak, valamint részt vettek az Érezd a természetet elnevezésű műhelymunkában.
Iskolánk végzős gyógyszeripari technikusai látogatást tettek a verseci HEMOFARM gyógyszergyárban. A diákok nagy érdeklődessel követték a steril készítmények gyártásának folyamatát.
А csókai rendőrállomás képviselői május 10-én előadást tartottak végzős diákjainknak a fiatalok biztonságáról a közlekedésben és nyilvános helyeken, valamint az alkohol és drogok káros hatásairól.
Gonclik Ákos III-2 osztályos tanulónk április 22-én Óbecsén a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjén első helyezést ért el humoreszk műfajban. Felkészítő tanára Basa Csehák Zsuzsanna.
Az elért eredményhez gratulálunk!
Iskolánk sikeresen pályázott a Bethlen Gábor Alap által meghirdetett A magyar közösség céljait szolgáló kulturális, oktatási és kutatási programok támogatás című kiíráson, amelyen 1 millió forintot sikerült nyerni az egészségügyi szakoktatás eszközfejlesztésére.